Jóval azelőtt, hogy az európai hajók átkeltek volna az Atlanti-óceánon, a rabszolgaság már a világ számos civilizációjában jelen volt. Afrika, a Közel-Kelet, Ázsia és a Földközi-tenger medencéje tapasztalt rendszereket tapasztalt az emberek befogására, értékesítésére és kizsákmányolására. A transzatlanti kereskedelem azonban megváltoztatta ennek a jelenségnek a méretét, szervezetét és következményeit. Az eltörlésért folytatott küzdelem pedig újabb fejezetet nyitott a világtörténelemben.

(személyzet: nemzetközi / történelem és társadalom)

A történelemnek vannak olyan fejezetei, amelyeket gyakran egyetlen perspektíván keresztül mutatnak be. A rabszolgaság az egyik ilyen. A jelenlegi nyilvános vitában a téma különösen az európai gyarmatosításhoz, az amerikai ültetvényekhez és afrikaiak millióinak kényszerű szállításához kapcsolódik az Atlanti-óceánon.

A történelemnek ez a része valós, dokumentált és rendkívül fontos. De ez nem a rabszolgaság kezdete, és nem is az egész története.

Évezredekkel a nagy európai gyarmati birodalmak megjelenése előtt az embereket háborúkba fogták, más emberek tulajdonába kerültek, eladták, kizsákmányolták és jelentős távolságra szállították őket. A gyakorlat nagyon különböző társadalmakban létezett, különböző kontinensekről, anélkül, hogy egy bizonyos vallásra, fajra vagy civilizációra korlátozódna.

A jelenség teljes megértéséhez kényelmes válogatások nélkül kell tekintenünk a történelmre, anélkül, hogy a történelmi felelősséget kollektív vádá változtatnánk egy lakosság ellen.

1. Rabszolgaság az ókori világban: több ezer évvel az európai gyarmatosítás előtt

A rabszolgaságot a legrégebbi dokumentált civilizációk óta tanúsítják. Mezopotámiában jogi és gazdasági dokumentumok rögzítették a mások tulajdonában lévő emberek létezését, eladásukat és a kötelező munka különféle formáit.

Az ókori Egyiptomban voltak rabszolgasorba ejtett hadifoglyok, eltartott szolgák és a hatóságoknál dolgozni kényszerült emberek. A történészek azonban fontos különbséget tesznek a tényleges rabszolgaság és a kötelező munka vagy szolgaság formái között. A fáraói Egyiptom nem egyszerűen rabszolgaságra épülő társadalomként írható le.

Az ókori Görögországban és Rómában a rabszolgaság a gazdaság és a társadalmi szervezet fontos elemévé vált. Az embereket elfoghatják háborúk, speciális piacokon vásárolhatják meg, vagy adósságban és konfliktusban rabszolgákká redukálhatják.

Róma kiterjedt szolgai munkaerő-kizsákmányoló rendszert fejlesztett ki, rabszolgákat használva a háztartásokban, a mezőgazdaságban, a bányákban, a műhelyekben és az adminisztrációban.

A jelenség azonban nem korlátozódott a Földközi-tenger medencéjére.

Kínában különböző dinasztiák tapasztaltak rabszolgaság- és szolgai rendszereket, Koreában pedig a nevű intézmény Nobi Különösen fontossá vált a középkori dinasztiák és a Joseon-dinasztia idején. Az ebbe a kategóriába tartozó személyekre örökletes kötelezettségek és a függőség nagyon súlyos formái vonatkozhatnak.

Ezek a valóságok azt mutatják, hogy a rabszolgaság nem európai találmány, és nem egyetlen kontinensre jellemző intézmény.

2. Afrika és transzszaharai kereskedelmi hálózatok

Afrikának összetett története van a rabszolgaságnak, a transzatlanti kereskedelem és az európai kereskedelem terjeszkedése előtt.

Különböző afrikai társadalmakban voltak gyakorlatok a foglyok elfogására, a háborúk utáni rabszolgaságra, az emberek eladására és a szolgai munka igénybevételére.

A transzszaharai kereskedelmi útvonalak fejlődésével ezek a gyakorlatok olyan gazdasági hálózatok részévé váltak, amelyek a szubszaharai Afrikát Észak-Afrikával és a Közel-Kelettel kötötték össze.

Afrikai kereskedők és közvetítők, helyi vezetők és észak-afrikai kereskedők különböző időszakokban vettek részt az emberek elfogásában, szállításában és kereskedelmi forgalomba hozatalában.

Fontos kiemelni, hogy nem minden afrikai társadalom vett részt egyformán, és hogy az afrikaiak nem csak áldozatok vagy csak kereskedők. Egyes közösségek részt vettek más populációk elfogásában és eladásában, míg mások razziák és háborúk áldozatai lettek.

Az útvonalak átszelték a Szahara-sivatagot, összekötve a Száhel-övezet és Nyugat-Afrika területeit a kontinens északi piacaival. A szállított embereket háztartásokban, mezőgazdaságban, közigazgatásban, hadseregben és egyéb gazdasági tevékenységekben használták fel.

Ez a kereskedés nem volt rövid epizód. A transzszaharai hálózatok évszázadok óta működnek, és a kereskedelem a transzatlanti rendszer megjelenése után is folytatódott.

A kutatók rámutatnak, hogy az afrikai rabszolgaságot regionális és történelmi sokszínűsége alapján kell érteni, nem pedig egyetlen általánosító képlet alapján.

3. Az észak-afrikai korzárok és az európaiak rabszolgákká változtak

A népi viták másik nem kellően ismert fejezete az európaiak elfogása és rabszolgája az észak-afrikai korzárok által.

A középkortól kezdve, és különösen a 16-18.

A foglyokat Észak-Afrikába szállították, és rabszolgaként adták el vagy használták. Az áldozatok között voltak tengerészek, halászok, kereskedők és a tengerparti közösségek lakói. Az elfogott nők és gyerekek is rabszolgaságnak voltak kitéve.

A történészek razziákat dokumentáltak Olaszország egyes régióiban, Spanyolországban, Franciaországban, Portugáliában, Görögországban, a Földközi-szigeteken, sőt a Brit-szigetek egyes területein is.

Az Mhamed Oaldi által az Oxford Research Encyclopedia of African History-ban közzétett kutatás 1,25 millió keresztény fogoly becslését mutatja a Maghrebben 1530 és 1780 között.

Ezeket a számadatokat történelmi becslésként kell kezelni, nem pedig pontos népszámlálásként.

A jelenség nem kizárólag egyirányú volt: a Földközi-tengeren az európai hatalmak és korzárok is elfogták és rabszolgasorba kerültek az észak-afrikaiak.

Ez a történelem elengedhetetlen az Európa és Észak-Afrika közötti kapcsolatok összetettségének megértéséhez. A rabszolgaság nem volt egyszerű kapcsolat az áldozatok egyetlen csoportja és a felelősök egyetlen csoportja között.

4. Transzatlanti kereskedelem: A rabszolgaság átalakulása ipari arányú gazdasági rendszerré

A 15. századtól kezdődően az európai tengeri terjeszkedés új fejezetet nyitott az emberi kereskedelem történetében.

Portugália a rabszolgasorba ejtett afrikaiak transzatlanti közlekedésének egyik úttörője volt, ezt követi Spanyolország, Hollandia, Anglia, Franciaország és más kereskedelmi hatalmak.

A rendszer a gyarmati terjeszkedéshez és az amerikai kontinens és a Karib-térség ültetvénygazdaságához közvetlenül kapcsolódóan fejlődött ki.

A cukor, a dohány, a kávé és később a pamut rendkívül jövedelmező termékké vált az európai gazdaságok számára. Termelésük nagy munkaerőt igényelt, a kereskedők és az ültetvénytulajdonosok több millió ember szállításán és kényszermunkáján alapuló kizsákmányoló rendszert építettek ki.

Ebben a szakaszban a rabszolga-kereskedelem példátlan gazdasági és logisztikai dimenziót kapott. A speciális hajók, a kereskedelmi társaságok, a pénzintézetek, a tengeri biztosítás, a kikötők és a gyarmati infrastruktúrák egy nemzetközi mechanizmusba integrálódtak.

Nagy-Britannia ennek a rendszernek az egyik fő hatalmává vált, különösen 1640 és 1807 között.

A Brit Nemzeti Levéltár becslései szerint körülbelül 3,1 millió afrikait szállítottak brit kereskedők, ebből körülbelül 2,7 millióan értek el célba.

De fontos, hogy ne keverjük össze a nagy brit felelősséget azzal a gondolattal, hogy Nagy-Britannia találta fel a transzatlanti kereskedelmet, vagy hogy ez volt az egyetlen érintett hatalom. Portugália összesen több rabszolgasorba esett afrikait szállított, mint az Egyesült Királyság.

Ezenkívül a rendszer nem volt lehetséges afrikai sofőrök, kereskedők és közvetítők részvétele nélkül, akik foglyokat biztosítottak a part menti piacokon, az európaiak által végrehajtott elfogásokkal és razziákkal párhuzamosan.

Ez a valóság nem csökkenti az európai gyarmati hatalmak felelősségét. Ez azonban teljesebben megmagyarázza a transzatlanti kereskedelem gazdasági és politikai mechanizmusát.

5. Nagy-Britannia és egy jelentős történelmi változás kezdete

A 18. század második felében a rabszolga-kereskedelem elleni szervezett mozgalom kezdett kialakulni Nagy-Britanniában.

Számos oka volt: vallási mozgalmak, viták az emberi jogokról, a civil társadalom nyomása, a volt rabszolgák tanúvallomása és a gyarmati rendszert ellenzők tettei.

A fontos személyiségek közé tartozott William Wilberforce, Thomas Clarkson, Granville Sharp és Olaudah Equiano, aki egykori rabszolgából lett szerző és az eltörlésért militáns.

Fontos szerepet játszottak az afrikai származású aktivisták is, mint például Ottobah Cugoano és a Sons of Africa csoport tagjai.

Ezzel párhuzamosan a gyarmatokon a rabszolgák népességének lázadásai azt mutatták, hogy a szabadság nem egyszerű politikai engedmény, hanem a rabszolgaságban élők ellenállásának eredménye is.

Az 1791-ben kezdődött haiti forradalom volt ennek az időszaknak az egyik legfontosabb eseménye. Saint-Domingue rabszolgák lakosságának lázadása Haiti függetlenségéhez vezetett 1804-ben.

Ebben az összefüggésben a brit parlament 1807-ben elfogadta a brit rabszolgakereskedelmet tiltó törvényt.

Ez jelentős történelmi döntés volt, de nem jelentette a rabszolgaság azonnali eltörlését a Brit Birodalomban. Ez törvényileg az 1833-as rabszolgaság-eltörlési törvény révén valósult meg, amely 1834-ben lépett hatályba az érintett területeken. Az egykori rabszolgákra rákényszerített úgynevezett „tanonc” rendszere 1838-ig folytatódott.

6. Brit flotta és a nemzetközi emberkereskedelem elleni küzdelem

A britek eltörléséhez való hozzájárulásának egyik legfontosabb eleme a haditengerészeti beavatkozás volt.

A brit kereskedelem tilalmát követően a Királyi Haditengerészet megkezdte a rabszolgasorba vetett személyek illegális szállításában érintett hajók nyomon követését.

A nyugat-afrikai osztag, egy speciális haditengerészeti egység, az Atlanti-óceánon végzett műveleteket, különösen a nyugat-afrikai partok közelében.

1808 és 1869 között ez a század több mint 1600 illegális kereskedelemben részt vevő hajót foglalt el, és hozzávetőleg 150 000 afrikai szabadon bocsátásához járult hozzá.

Nagy-Britannia diplomáciai eszközöket, nemzetközi szerződéseket és más államokra nehezedő nyomást is alkalmazott a rabszolgasorba esett emberek szállításának korlátozása érdekében.

Ezek a műveletek fontos szerepet játszottak a transzatlanti kereskedelem visszaszorításában, bár nem sikerült azonnal megszüntetniük.

Az emberkereskedelem főként Brazíliába és Kubába folytatódott, és más hatalmak a brit törvények elfogadása után évtizedekig fenntartották a rabszolgarendszert.

7. Nagy-Britannia volt az első, aki betiltotta a rabszolgakereskedelmet?

Különbséget kell tenni a pontos történelmi bemutatás érdekében.

Dánia-Norvégia 1792-ben fogadta el a dán lobogó alatt tiltó transzatlanti rabszolgakereskedelmet, 1803-ban lépett hatályba.

Nagy-Britannia 1807-ben fogadta el saját törvényét, és az egyik első nagy kereskedelmi hatalommá vált, amely betiltotta a transzatlanti kereskedelmet, és ezt követően jelentős szerepet vállalt a tilalom nemzetközi alkalmazásában.

De sem a dán, sem a brit döntés nem jelentette az összes rabszolgasor azonnali szabadon bocsátását.

Ráadásul a kereskedelem tilalma és a rabszolgaság intézményének eltörlése két különböző történelmi esemény.

A brit esetében a rabszolgaság eltörlése a legtöbb birodalmi területen 1834-ben történt, és a Birodalom más területein voltak kivételek és késések.

Ezért a brit hozzájárulást a maga valós dimenziójában kell elismerni: törvényhozás, politikai mozgósítás, diplomácia és haditengerészeti beavatkozás.

Nem lenne igazságos azonban kizárólag Nagy-Britanniának tulajdonítani a rabszolgaság eltűnését. A rabszolgák ellenállása, a zavargások, a nemzetközi abolicionista mozgalmak és más államok döntései is hozzájárultak ehhez a folyamathoz.

8. A rabszolgaság nem tűnt el a világból

A rabszolgaság jogi eltörlése nem szüntette meg az emberi kizsákmányolás minden formáját.

Jelenleg a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, a Walk Free és a Nemzetközi Migrációs Szervezet becslése szerint 2021-ben körülbelül 50 millió ember élt modern rabszolgaságban.

Közülük mintegy 28 millióan kényszermunka áldozatai voltak, 22 millióan pedig kényszerházasságban vettek részt.

Ezek a becslések azt mutatják, hogy a jelenség továbbra is fennáll, még akkor is, ha kortárs formái eltérnek az emberek jogi tulajdonjogi rendszerétől.

Az embercsempészet, a szexuális kizsákmányolás, a kényszermunka, az adósság szolgalmi joga és a gyermekek kizsákmányolása a világ minden régióját érintő kérdések.

Tehát nem mondhatjuk, hogy a rabszolgaságot végleg megszüntették. Elmondhatjuk, hogy a modern törvények elítélték és betiltották, de továbbra is illegális és rejtett formában létezik.

Következtetés – A történelmet teljes egészében kell bemutatni, nem szelektíven

A rabszolgaság története sokkal régebbi és összetettebb, mint az európai gyarmati terjeszkedésre korlátozódó beszámoló.

Az ókori civilizációkban, Afrikában, a Közel-Keleten, Ázsiában és Európában létezett. Különböző származású és népességű áldozatok voltak, akik különböző történelmi időszakokban részt vettek más emberek elfogásában, kereskedelmi forgalomba hozatalában és kizsákmányolásában.

A transzatlanti kereskedelem különösen széles és brutális szakasz volt, amelyben az európai hatalmak afrikaiak millióinak kényszermunkáján alapuló nemzetközi gazdasági rendszert építettek ki.

Nagy-Britanniának központi szerepe volt mind a rendszer fejlesztésében, mind a rabszolga-kereskedelem felszámolására törekvő törvényhozó és haditengerészeti mozgalomban. Ezt a történelmi hozzájárulást el kell ismerni anélkül, hogy eltitkolná a Brit Birodalom korábbi felelősségét vagy más emberek és nemzetek hozzájárulását az eltörléshez.

De talán a legfontosabb lecke egy másik: a történelem nem lehet eszköz a kollektív identitás igazolására, sem a bűntudat szelektív katalógusa.

A hiteles történelmi oktatásnak be kell mutatnia az összes érintett szereplő dokumentumait, tényeit, kontextusát és felelősségét.

Nem érthetjük meg a múltat, ha úgy döntünk, hogy csak a nekünk megfelelő fejezeteket ismerjük. És egy olyan társadalomnak, amely az önálló gondolkodásra képes generációkat akarja, hozzáférést kell biztosítania számukra a teljes történelemhez, beleértve azokat az oldalakat is, amelyek minden civilizáció számára kényelmetlenek.