Az erdélyi telepesek hozzájárulása Havasalföld egyik legrégebbi városi központjának kialakulásához és fejlődéséhez
Szerkesztőségi írás: Cristin Tomeci – The Weekend Magazine
Câmpulung Muscelben születtem. Ezért számomra nem pusztán történelmi kérdés, hogy kik járultak hozzá szülővárosom kezdeteihez. Amikor egy DNS-teszt a román felmenők mellett „szász és flamand” mintázatokat is jelzett, elkezdtem forrásokat — okleveleket, feliratokat és tanulmányokat — keresni, hogy megértsem, kik alapították valójában a Kárpátok lábánál fekvő várost. Amit találtam, konkrétabb és meghatóbb történet, mint a tankönyvek legendái.
A „szász” név nem jelent szászországi származást
Kezdjük az első meglepetéssel. A „szászok” elnevezés, amelyet II. Géza király adott a 12. század közepén Erdélybe hívott német telepeseknek, nem jelenti azt, hogy Szászországból származtak. Otto Webernek a szászok eredetéről szóló kritikai tanulmányában tárgyalt értelmezés szerint a magyar kancellária oklevelei a legkorábbi telepeseket „hospites flandrenses”, vagyis „flandriai vendégek” néven említik. A 12. század végi pápai nyilvántartások Szeben környékének német lakóit szintén két alkalommal „Flandrenses” néven nevezik. Az 1206-tól adatolt „Saxones” kifejezés a középkori Magyarországon inkább kiváltságos jogállást, nem pedig földrajzi eredetet jelölt. A kutatások e népesség származási területeit a Birodalom északnyugati részére teszik: Flandria, Hainaut, Brabant, Liège, Zeeland, a Mosel-völgye, Lotaringia és Luxemburg.
Az itt fontos emberek is e régiók keverékéből kerültek ki. Alexandru Ciocîltan The Romanian Journal for Baltic and Nordic Studies című folyóiratban megjelent tanulmánya szerint Havasalföld legrégebbi katolikus közösségét az erdélyi szászok alapították Câmpulungban — saját nyelvükön Langenau — a 13. század második felében. A város kialakulásához való hozzájárulásuk egyértelműen dokumentált; a források azonban nem állítják, hogy a város kizárólag az ő művük lett volna: ugyanazon a vásáron a román lakosság is jelen volt.
Az 1300. évi comes
Câmpulung első írásos említése nem fejedelmi oklevél, hanem sírkő. A Bărăția-templomban őrzik az 1300-ban elhunyt Laurencius de Longo Campo comes sírkövét: „Hic sepultus est comes Laurencius de Longo-Campo, pie memorie, anno Domini MCCC”. Ez Havasalföld legrégebbi középkori epigráfiai dokumentuma, és egyben a város első írásos említése. A szász közösség egyik vezetőjét, latinossá tett névvel, kőbe vésték. Kezdetben ezt jelentette itt a „város”: letelepedett embereket, saját templommal, saját joggal, halottaikkal az élők mellett.
Egy feltevés a Német Lovagrendről
Létezik egy merészebb feltevés is, amelyet érdemes hipotézisként bemutatni. Horst Glassl 1971-es tanulmánya a câmpulungi német település és a Német Lovagrend Barcaságban 1211 és 1225 között fennálló rövid uralma közötti kapcsolatot vizsgálja. A lovagok ösztönözhették a hegyeken túli betelepülést, Câmpulung és Rucăr „lándzsa alakú” településszerkezete pedig hasonlíthatott a rend falvainak elrendezésére. Érdekes feltevés, de az általam megvizsgált dokumentumok között nem találtam olyan oklevelet, amely kifejezetten a Német Lovagrendnek tulajdonítaná a város alapítását. Ami bizonyítható: az emberek, a templom és a sírkő.
A vásár, a vám és a levél
A câmpulungi szászok nem lovagok, hanem kereskedők és kézművesek voltak. A várost egy bíró és tizenkét pârgari irányította; egy 1425-ös dokumentum még német nevű személyeket mutat a vásár élén. A gazdagság a fekvésből fakadt: Câmpulung volt az a vámhely, amelyen keresztül Brassó áruja az Al-Duna felé haladt, ahogyan azt I. Vladislav vajda 1368-as kereskedelmi kiváltsága rögzítette. Az áruszállító karavánok, posztó, viasz és só — Bran és Rucăr útján dél felé, majd vissza északra — a hegy lábánál fekvő vásárt a korai Havasalföld egyik legfontosabb kereskedelmi központjává tették.
Ebből a kereskedővárosból indult az első román nyelven írt, keltezett dokumentum is: Neacșu câmpulungi levele 1521-ből, amelyet Hans Benkner brassói bírónak címzett. Hogy egy, nagyrészt szászok által alapított vásár „román” kereskedője románul ír egy szász polgármesternek, jól összefoglalja Câmpulung lényegét: olyan hely volt, ahol világok találkoztak.
A közösség vége, örökségünk
A câmpulungi szász közösség súlyos nyomás alatt, lassan tűnt el. 1557-ben áttért a lutheranizmusra, majd 1639-ben Matei Basarab támogatását élvező ferences misszionáriusok visszatérítették a katolicizmushoz. 1640 körül a pápai látogatók azt tapasztalták, hogy a câmpulungi szászok már nem tudnak németül, csak románul beszélnek, miközben öltözetük, kenyerük és a „Sasul” név nyomait még őrzik. Ezután adók, pestis, háborúk és vallási elnyomás következtek: az 1639-es mintegy 500 főről — a város közel egyötödéről — 1773–1775-re mindössze 33 főre csökkent a közösség. Ezek az adatok a katolikus közösségre vonatkoznak, nem teljesen összehasonlítható etnikai népszámlálások. A 18. század végén az alapvető tanulmány már úgy fogalmazott, hogy Câmpulungban nincs többé szász közösség, csak a szászok leszármazottai, akik a Habsburg-területekről és a Balkánról érkezőkkel keveredtek. A közösség eltűnt; leszármazottai — valószínűleg a mai câmpulungi családok között is — megmaradtak.
Miért ragaszkodom a dokumentumokhoz
Szeretném világossá tenni, miért részesítem előnyben a forrásokat a legendákkal szemben. Negru Vodă 1292-es „beköltözésének” legendája szép, de csak a 17. században jegyezték le, és a vásár okleveleiben a régi eredet bizonyítékaként hivatkoztak rá. A dokumentumokból kirajzolódó igazság egyszerűbb és emberibb: egy város lassan, a kereskedelem és az együttélés révén fejlődött — katolikusok és ortodoxok, flamand és moseli eredetű „szászok”, valamint a vásár román lakói együtt. Câmpulung nem kevésbé „a miénk” attól, hogy a kezdeteknél „mások” is jelen voltak; még inkább a miénk, mert mindig olyan hely volt, ahol a „mások” közül valaki a mieink közé tartozóvá vált.
A Bărăția ma is áll, 1730-ban épült tornyával. Laurencius sírköve több mint hét évszázaddal a comes halála után is ott van. Ha Câmpulungban járnak, érdemes betérni, és egy percet eltölteni e kő mellett. Ez a város legrégebbi írásos emléke — és, ha őszinték akarunk lenni, történetünk első fejezete is.
A szerkesztőségi írás forrásai:
- Alexandru Ciocîltan, “The Identities of the Catholic Communities in the 18th Century Wallachia”, The Romanian Journal for Baltic and Nordic Studies 9/1 (2017), 71–82.
- Horst Glassl, “Der Deutsche Orden im Burzenland und in Rumänien (1211–1225)”, Ungarn-Jahrbuch 3 (1971), 23–49.
- Otto Weber, “Die Herkunft der Siebenbürger Sachsen”.
- Ileana-Maria Ratcu, “Die sächsische Gemeinde aus der walachischen Stadt Câmpulung Muscel/Langenau am Beispiel einer deutschsprachigen Urkunde aus dem 16. Jahrhundert” (2023), 216–226.
- „Identitatea comunității germane din Câmpulung Muscel în secolele XIII–XVIII”.
- Câmpulung városának története, Câmpulung városháza.
- „Neacșu levele Câmpulungból” (1521).
- „Transylvanian Saxons” — a telepesek származási régiói.
Vélemény, hozzászólás?