Az autizmus nem az elmúlt évtizedekben kialakult állapot. Az idegrendszeri fejlődés egyik sajátossága, amely már jóval azelőtt létezett, hogy az orvostudomány képes lett volna pontosan felismerni és leírni.

1943-ban Leo Kanner pszichiáter publikálta a gyermekkori autizmus egyik első jelentős orvosi leírását, miután olyan gyermekek egy csoportját figyelte meg, akiknél sajátos kommunikációs, társas interakciós és viselkedési jellemzőket tapasztalt. Az autizmust csak 1980-ban ismerték el hivatalosan önálló diagnózisként az amerikai DSM-III kézikönyvben. A nemzetközi ICD-osztályozásban 1992-ben kapott külön kategóriát.
Ez azt jelenti, hogy sok ember, aki az 1950-es, 1960-as vagy 1970-es években élt, soha nem kaphatta meg azt a diagnózist, amelyet ma már ismerünk.
Amikor a különbségeket jellemhibának tekintették
A múltban azt a gyermeket, aki kerülte a csoportos játékokat, nem viselte el a zajt, szigorú napirendre volt szüksége, vagy másként kommunikált, makacsnak, engedetlennek, visszahúzódónak vagy neveletlennek tarthatták.
Egyes gyermekeket elszigeteltek az osztálytársaiktól, megszidták őket az ismétlődő mozdulataik miatt, vagy megbüntették azért, mert nem alkalmazkodtak az osztály szabályaihoz. Másokat nagyon intelligensnek, de „szétszórtnak” tartottak, mert egy területen kiváló eredményeket értek el, más területeken viszont nehézségeik voltak.
A felnőtteket is félreérthették. Egy nagyapát, aki jobban szeretett egyedül dolgozni, rendre volt szüksége, és ideges lett, ha valaki átrendezte a dolgait, mogorvának vagy nehéz természetűnek nevezhettek. Egy nőt, aki kerülte a zajos összejöveteleket és a felszínes társalgást, hidegnek vagy fennhéjázónak tarthattak.
Visszatekintve ezek közül néhány viselkedés emlékeztethet az autista embereknél megfigyelhető sajátosságokra. Egy elhunyt személynek azonban nem állíthatunk fel diagnózist pusztán emlékek vagy szokások alapján. Az autizmusnak pontos klinikai kritériumai vannak, és minden ember más.
Mit tudunk ma az autizmusról?
Az autizmus idegrendszeri fejlődési állapot, amelynek fontos genetikai összetevője van. A kutatások a népesség szintjén magas örökölhetőséget mutatnak, ez azonban nem jelenti azt, hogy minden autista ember közvetlenül valamelyik szülőjétől vagy nagyszülőjétől örökölte az autizmust. Számos genetikai variáns játszik szerepet, és a fejlődési, illetve környezeti tényezők is hozzájárulhatnak a kialakulásához.
Az autizmus sokféleképpen jelenhet meg. Egyes embereknek jelentős kommunikációs nehézségeik vannak, és folyamatos támogatásra szorulnak. Mások folyékonyan beszélnek, tanulnak, dolgoznak és önálló életet élnek, de nehézséget okozhatnak számukra a társas helyzetek, a váratlan változások vagy a zajos, sok ingerrel járó környezetek.
A hangokra, fényre, szagokra vagy érintésre való érzékenység nagyon intenzív lehet. Egyesek a kiszámítható rutinokat részesítik előnyben, elmélyült érdeklődési területeik vannak, vagy több időre van szükségük az információk és beszélgetések feldolgozásához.
Az autizmus együtt járhat ADHD-val, de a két állapot különböző. Sem a szemkontaktus hiánya, sem a félénkség, sem az egyedüllét előnyben részesítése nem elegendő önmagában a diagnózis felállításához.
Miért születik ma több autizmusdiagnózis?
Nincs egyetlen magyarázat. A diagnosztikai kritériumok megváltoztak, a spektrum ma már változatosabb megjelenési formákat foglal magában, a szakemberek jobban felismerik a jeleket, a családok pedig több információhoz és vizsgálathoz férnek hozzá.
A múltban sokan, akik nem illettek bele az autizmusról alkotott klasszikus képbe, diagnózis nélkül maradhattak. Különösen a nőket és a kevésbé látható nehézségekkel élő embereket ismerték fel gyakran csak későn.
Egyes emberek megtanulják elrejteni vagy szabályozni a viselkedésüket, hogy könnyebben beilleszkedjenek a társadalomba. Ez az erőfeszítés, amelyet gyakran „maskingnak”, illetve maszkolásnak neveznek, kimerítő lehet, és hozzájárulhat a kiégéshez.
Az sem helytálló állítás, hogy az autista embereknek tökéletes a memóriájuk, vagy hogy az agyukban nem zajlik a neurális kapcsolatok ritkítása. Az agy fejlődése összetett folyamat, és a kutatások nem támasztják alá az ilyen általánosításokat.
Kevesebb címke, több megértés
Talán minden családban él az emléke valakinek, akit nehéz természetűnek, visszahúzódónak, túl érzékenynek vagy egy bizonyos terület iránt szokatlanul érdeklődőnek tartottak. Nem kell utólag diagnózist tulajdonítanunk neki, de megérthetjük, hogy a viselkedésbeli különbségek nem jelentenek automatikusan neveletlenséget, rosszindulatot vagy jellemhibát.
Ma több tudással és eszközzel rendelkezünk ahhoz, hogy felismerjük az emberek szükségleteit. Nem szabad megalázni a gyermekeket azért, mert másként érzékelik a világot, és a felnőtteket sem szabad arra kényszeríteni, hogy folyamatosan másnak mutassák magukat az elfogadás érdekében.
Az autizmus nem tegnap jelent meg. Az változott meg, hogy ma már jobban fel tudjuk ismerni, és remélhetőleg jobban meg is értjük azokat, akik ezzel élnek.

THE WEEKEND MAGAZINE – A Tomeci Press Publication





Vélemény, hozzászólás?